Ki szomjától Párizsig szökött,
de homloka ráncai mögött
ragyognak, sírnak az elfödött
kóbor kutyák és rigók csontjai;
azt megőrzi Enyeden füzet,
Marosszentimrén gyülekezet
éneke, hogy idáig hallani
– csak a kövek tudnak elomlani –
hitünk megmarad, mint az ÉJSZAKÁK
kószáló kaszás verscsillagai!
< vissza verseskötethez