Verseskötetek - Földi pörök

Keserű mézek

La Fontaine úr, kívánnék boldogabb évet, 

de ahogy a költők, a mézbefúló méhek 

utolsó szolgálati repülése sem édes történet, 

akik nem dobtak ki fekete dobozt ugyan, valahogy 

mégis feketén láttak, bár a Nagy-Irányítótorony 

ontotta a jobbnál-jobb repülési előrejelzéseket: 

látási viszony, szélerősség optimálisra csavarva – 

s ők ott fent az örök Akácos fölött, az áhított

édes illatoktól, vakhittől már-már becsípve s 

kijózanodva látták a teli torokból szálló ködöt, 

melyen annyi rés se volt, hogy lelkük az Úristen 

elé épségben elvillanhatott volna; maradtak ég és 

föld között magukra, feketén zümmögve a keserű mézek 

himnuszát utolsó szárnycsapásukig – mint a költők.



< vissza Földi pörök verseskötethez