töltelék, s épp e kockázatos léthelyzet vállalása
különbözteti meg a betűvetés kufáraitól, akik to-
vábbra is, ma is dédelgetett védencei az inlézmé-
nyesített társadalmaknak”
Lám ma is
kiolvasom szegényes harangszavát
a Délnek:
mert süket lettem a sok fecsegéstől,
elszenvedtem számtalan merényletet
viszonylagos jókedvvel, épen, köztetek –
éppen ez jogosít fel arra,
hogy ne szóljak vissza semmiért,
tehát: néma is lettem, játékból kiszálló önkéntes,
de jósolhatom: alkalmasint majd mások szólnak [helyettem]
r á t o k ,
elrejthetetlen,
bár ideig-óráig még rejthető
bűnökre rábökve mutatóujjal;
másokra pazarolhatjátok tehetetlen düheitek,
ha még maradt egy szikrányi önérzet,
vagy egy besúgó arctalan-arc, aki
helyettetek is éber, mert helyetekre pályázik,
tehát sietős a dolga, mint kinek has- és szómenése van…
én már ráérős vagyok:
a madarak alacsony röptéből kiolvasom a délutánt,
s a csilláros égből a ránk szakadó vallatást.
(1987)
Danilo KIŠ (1935-1989) szerb író. Szabadkán született. Apja magyar származású. Belgrádban és Párizsban élt. Magyarul megjelent művei: Manzárd (1966); Kert, hamu (1967); Korai bámat (1971); Fövenyóra (1974); Borisz Davidovics síremléke (1979); A holtak enciklopédiája (1986) a Fórum Kiadónál, Magyarországon pedig mindkettő csak 1990-ben.
< vissza verseskötethez