Minden akaratlanul történik majd
nem is készülsz rá
mikor a belső kamerán elindul a film
– különben is a némafilm bolondja vagy –
szó nélkül ott lesz
az a tűrhetően ködös reggel
az a kicsit még mínuszos idő
csak az elkoszolódott hókupacok
emlékeztetnek arra
hogy gyönyörű is tud lenni ez a gyűlölt város
ha rázuhan millió tonnányi porcukor
édes édes néptelen utcák
és a keserűn haragvó nagy folyam is
tavaszra újra elédesül
zajlása fölött ott lesz a helyén
a legjellegtelenebb szürke híd
ne kelljen úsznod ilyen mord időben
minden úgy történik mint évek óta
ezerszer is ugyanazok a lépések
arcodon és szívedben most is
megépül a szomorúság
nem erőlteted a jókedvet
még egy értelmes gondolat se jut eszedbe
ifjú-magadat látod a képen
amint éppen leszámolsz
összehajtogatott kékségét vesztő köpenyt
csúsztatsz a raktáros asztalára
aláírsz valamit és kihátrálsz
a huzatos csarnokból
ki a fényre s azt hiszed nyár van
pedig csak nyárelő…
foroghatna most is az a film
de nyelved is legalább annyi szót
a csöndes szobáknak kimérve
és kiporciózva párának
bodorgó füstnek lámpafénynek:
közelről biztos elveszítjük egymást
de távolabbról… talán…
szeretetem s figyelmem
mégis itt maradhat…
< vissza verseskötethez