Kínlódva szólok, ha a májusi futórózsák
tomboló lugas-versenyét nézem,
egyedül talán az ámult hallgatás lenne a méltó,
a tűzként emésztő történet aszkézise,
de akkor nem szabadott volna
ily közelre mennem,
ennyire közelről látnom
az elromosodott nagy barátságokat,
az omlás-veszélyes szent férfiak ideges kapkodását,
amint a fölpiszkált hiúságuk salétromát
kéjjel beengedik az erkölcs és jellem szentélyeibe,
amikor a tegnapi nyílt fiúk
ma már szegényes percnyi taktikákkal
szórakoztatják egymást
s csak valahai rutinból dünnyögik
olykor a Confiteor-t – – –
talán nem szabadna,
talán nem szabadott volna
ennyire vakon bízni és reménykedni
május meddő felhői alatt,
ha úgyis "összezárnak" valami terméketlen
homályos titkot előttem
esőnek álcázott végnélküli locsogással:
hadd tikkadjon tovább a szám,
és hallgasson a cserepesedő földdel
< vissza verseskötethez