Antall István, Berecz András és Kobzos Kiss Tamás barátaimnak
Ragyog,
Naptól ragyog az Ég,
drága Lajos barátunk!
Olyan nyarat rendeltél…
Bizony azt most
Neked is kellene látnod!
Motyogom is,
csak magam elé,
ezt látnod kellene
tán látod is, barátom,
miképp is zajlik éppen
fájdalmas búcsúzásod,
búcsúztatásod…
És hozzá a derűs háttér…!
Olyan álomi kék
eget kértél
föléd s fölénk januárban,
hogy hihetjük:
körülötted boldog nyár van.
Bár halljuk még
az első rémült
év eleji
szívkondulást,
mikor a lelked már
az Égbe készült…
de onnan is
kihallatszott talán:
nekünk és értünk szólt
szelid hangodon
a Kun miatyánk.
Berekfürdői temető,
Istenem, ez a téli nyár…
csontig simogató napsugarak!
Mintha csak hallanánk
gondoskodó jó szavaidat:
„Ügyeltem ám rátok,
kósza barátaim!
Januárban se fázzatok,
itt az én földemen,
a Nagykun Égbolt alatt!”
Gondoltál ránk,
mint mindig,
hogy ne dideregjünk
ebben a lehűtött,
fagyos világban,
kitaláltad hát
a legjobb helyet
ahol mindig
búcsúzkodó
őszeleji nyár van.
Mert önzetlen,
baráti szíved
talált egy szép platános,
paradicsomi helyet
és hívtál is minket
imígyen:
„Gyertek el hozzám,
testet és lelket
körülölelő gyógyító vizet,
áldott őselemet kínálok
nektek, barátaim,
mint valami békés
tanácskozó termet,
(és nem síri vermet!)
meg szeptemberedő
szép nyárvégeket…
Legyen az időnk is áldott,
reménykedem még,
bár tudom én
miféle mezsgyén állok…”
(Utóirat)
Most mi állunk itt,
sírodnál, barátunk,
Körmendi Lajos!
Te Égbe szállsz
s lelked, tudjuk már
és hisszük is:
a jobbik oldalon.
És ámulva nézzük ahogy
az örökzöld koszorúkból
emelkedik szived fölé
egy újabb kunhalom.