(1)
ki a fecsegésbe
ki a hallgatásba
menekül
a jelen rabszolgája
ki verset ont
könnyű kézzel
ki verset önt
évekig
mintha harangot
irgalmatlanul
reszel kalapál
hevít
s lehet sohase ér
a végére
(2)
adtad nekem
a szót
aztán szépen
visszavetted
mert rosszul
és rosszat
beszéltem
némíts el
alázz a porig
most már Te
beszélj helyettem
(3)
át-meg átsző
a halál
míg az utolsó tű
is rád talál
addig csak némán
nő lombosul
sejtjeidben
a félelem
hogy az egész
miért történik
és pont veled
titkát eddig
az hitted
ismered
hát nem ismered
nem ismered
< vissza verseskötethez