(Levélalji töredék; küldve Bercsényi Imrétől, 1625-ben)
“… mert a régmúlt és a közeles-múlt kiátkozottai
és ugyanezen idők kisebb-nagyobb inkvizítorai
lám-lám azért csak szépecskén egymásra találnak…
valami értékelvű mérleg lengését a kölcsönös előnyök
szellemében úgy csillapítják modulálják hogy lehetőleg
nagyobb megrázkódtatás nélkül érvényesülhessen az abszolút
érték mit a mérlegelő hivatalba delegált egykori átkozottak
és feltétlen híveik udvartartások és azok tanítványai
valamint a minden szerben maradni szándékozó
asztalukat őrző épp ezért mostanság túllihegő egykori
és minapi terrorlegények szűk-tág köre istenesen kifundál…
de viszonosan akik ebbe a gyülekezetbe harczi csapatba
nem törekszenek avagy nem férhetnek mert ama mérlegen
túlontúl lengedeznének nehéznek és könnyűnek találtatnának
azok bizony – nem én mondom mert én hogyan is mondhatnám
így de széthordozzák még a szellőcske fuvallatok is –
azok bizony rühös és csahos? magyarok? leginkább!!…
ezen erkölcs melyre különöst kényes ügyelnünk és a
terrorisztikus igehirdetés gőgje és fölénye valamint
ebből folyó természetes kizárólagossága már a lágyabb
tanácstalanabb hatalmi tényezők regnálása idején kezdetét
vette mert ők sejdítették az eljövő hamari időket…
amint látja Kigyelmed is finom szókkal írom: bizony
elönt bennünket a plurális unalom zajos diktatúrája…”
< vissza verseskötethez