Akik belülről piszkolnak a fényes üvegre,
azok a nyár fölényével fölpumpált legyek,
s remegek, amint harsányan-hamis zümmögéssel
átlövik az októbervégi szoba csöndjét.
De kívül cirpelek én – kufsteini vermek alján,
leoltott lámpájú városok főterén, sorompók
tövében; hangomba-szerelmes hangtompítókkal –
én a tücsök, és örvendek, ha enyhe időt meg
méteres havat egyszerre ígér, s cserébe csupán
lábujjlenyomatokat kér tőlem – egyelőre – a Tél.
< vissza …nem szabad feledNI…! (Versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára) verseskötethez