Azt a domboldalt
ne feledd, azt a kezet
és azokat a nőket, kikben
télire fordult a gyönyör,
mikor túl az ölelések zörgésén
rámutattál arra a domboldalra,
ahol egykor és ezzel a kézzel;
de kihordták tavaszig a megsem-történt
időtlen szerelmeket
s most akár egy kugligolyót,
elindítanak az emlékektől fölmart
kifutópályán a fejjel lefelé lógó
71 kilós bábu felé, aki egyszer
királyuk lehetett, éjszakai uralkodó,
türelmetlen mesemondó, a reggeli
köddel elgomolygó álomdarab –
és most megérkezik az első golyó:
romokban a halánték!
< vissza Halántékdob verseskötethez