Nézed a csapatot s már aligcsapat… sérülten érkeznek a fiúk a zöldre… sérülten biceg az edző… SÉRÜLTEN ÉRKEZETT leveled… nylon tasakba vezérlik a gondosan borítékolt összeállítást… kétségtelenül tartanak az aligcsapattól Töhötömék ezért a buzgalom ezért a taktika kifürkészésére tett jámbor kísérlet… ezért a hosszú vágta… ezért a rövid labdavezetés – gondolom… előtted még rengeteg forduló… edzeni kell a sérülteket is hogy együtt maradjon a csapatnyi gyülekezet… ráhangolódni idegszálakkal is az őszi ökörnyálra a tavaszi szélre meg a nyári tarló csiklandozására… hogy aztán derűvel a pályán… még a fakóban se fogcsikorgatva tegyék a dolguk… szóval derűvel a pályán… ezen az izgő-mozgó repülő szőnyegen mindig halálos terüvel és konokul… és bízni még a kapufában is hogy kedvezően pattan a laszti… hogy a bíró is megunja egyszer a csalást… hogy a vonal őre lenyeli a fehérre fakult vásznat s a zöldnek nem lesz se vége se hossza… úgy terül el a zöld mint a szabadság mint a Nagyalföld mint egy ápolt-gondozott Szahara… no erre már nem lehet szava senkinek… de most még persze kavarják… mégis odakozmál amit kifőztek… már a lelátóról érzik az orrfacsaró illatokat… már kiabálnak a szelídebb drukkerek is… már fújnak és fujjolnak… és a pálya lazán fölemelkedik magasra… akkora mint egy szabvány de sérült boríték… bizony olyan apró föntről és lentről is… innen következik mindaz amit elveszíthetünk és meg is nyerhetünk ha az aligcsapat kifut a harmadik félidőre… s nincs többé hosszabbítás… nincs többé!!!
< vissza verseskötethez