Megvádolnak a csillagok,
feszes litánia,
csattanó orgonalevél
tenyereden,
arcod emelnéd – még nem mered
bekerít, bekerít
tűzszerszámok lajstroma.
2.
Pajta: ez itt megfulladás;
vasvellák hegyén
kecmereg egy lélegzetnyi
tiszta levegő,
létrafokok alá fordul
tüdő, tüdő
széna csipetnyi
röntgen-negatív
fekete klottgatya
fűként lángra gyúl.
3.
Kirojtosodik a mész
ólajtónkon, álomba ringat
kerítés melle: csalánvirág,
jég temeti Húsvét reggelén
a kopasznyakú csibét –
sírás, nevetés
elmarad a dögevés
sírás!
a föltámadás is kevés!
4.
Föl a hegyre
visz a spirál szívem-kerekű,
lenéz, ahová a légionárius
és Árpád vitézei,
kovácsolt kapuról leemeli
a legszebb címert,
lőrésen kihajítja,
gurul, gurul
gyilok-folyosón ciszternába.
5.
Pönög a réztányérban
néhány obulus
átviszel-é a Túron
egykomám Kharon?
csáklyádat hagyd a parton
keskenyítsék ki az arcod
úsztassunk a Tiszára
oda verjen gyökeret
fejfánk, pogány-öklű!
6.
Eszterlánci cérna
bárki volna
virág lenne
kiábrándulhatna
forduljon föl akárki
akárki
ugyan ki is bánja
cérna eszterlánci
volna virág
lenne bárki
hogy belehalhatna…
7.
“Szól az ének utoljára,
fölnézek a régi várra,
a bánatom búsan lángol”
oldd meg szíved
el ne ereszd
ezt a gyökértelen kezet
de előbb még
“széttekintek a világon,
talán egyszer visszavágyom”
< vissza verseskötethez