Tilosban mentek át
a nők testemen
akár világvárosi zebrán
talán szőlőlevélzöld szemem
volt a biztató
talán cellacsíkú ingem
bőröm térképe lett
csókok temetője
és harapások sírköve
tornyosult föléjük
némi fogzománccal
vitt a vonat a busz
a lábam utánuk és hozott
a szívem vissza
az egykori lányok elé
a szem még szőlőlevélzöld
az inget egyetlen fénykép
őrzi közép-európai útlevélben
de az arcotokat a fanyar mosolyt
jégbedermedt kezeket
az integető lábakat
a jó lábakat a rossz lábakat
a cigarettahegyeket a füstszökőkutakat
a vágyban megpattanó kollégiumi vaságyakat
tanárnői albérleteket közkönyvtárakat
kultúrotthonok zeg-zug szobáit
egy kilátótorony néhány grádicsát
hitvesi ágyakat a zúzmarás padokat
turistaházakat ócska szállodák
és teljesen idegen emberek
nemtudomhogyankerültemide lakosztályait
őrzöm őrzöm
örökkön örökké a szerelem
térképei alatt vad portyázásokat
mert valamennyi ölelésből
megmaradt valami az egyetlen
öleléshez az utolsó halálos
szorításhoz ellebegő ágyhoz
a kicsi asszonysíráshoz
a gyereksíráshoz valami kevés
igazi tiltott befelé mosoly
mikor hinnétek hogy az a
zöldszemű lassan komoly
férfi lett akkor fog újból megjelenni
s mint szindbádi méla órák
homályán egy hintó oson
úgy jön a csókokat megköszönni
és cellacsíkú ingét levetve
testetek újra föllapozza
vigyázzatok hogy minden
porcikátok ahogy volt
úgy maradjon alabástrom
mert nem tudjátok
sem a napot sem az órát
sem a várost sem a nótát
amikor ahol amit éppen
éneklünk egy temetőben
vagy a túlvilágon távol
márvány fogzománc világol
bőröm minden pórusából
éjszakában ezer csillag
ringatózik ring és ringat
< vissza Halántékdob verseskötethez