"Az írók néha elzüllöttek, de az irodalom
szent volt, mint a haza és a férfierény"
(Márai)
Nézheti ám most egyik a másikat
s kutyaként lógathatja nyelvét
beismerheti már: ő is csak elvét
sőt mámorosan és kéjjel kisiklat
valamit mert nem óramű-helvét
nem választhat jók közt jobbakat
rég’ elv-társakból királyfikat
hisz elszabták már azt a kelmét,
palástoljon hát hozott anyagból
csörgesse ezüstjét s vedlő bőrét
tüstént ott kínálja csak hol
jó vevőket lát s áldomásra lőrét
spriccelnek elé a régi csapból
hogy felejtsen és görnyedjen hétrét
< vissza verseskötethez