1988 augusztusában még falhoz állítottak
kéjesen dúlták fel a rögtön induló
repülőről visszaparancsolt bőröndömet
hátha teljesíthetik a megbízók kívánalmait
szerencsére a kitűnő svájci légitársaság
elegáns fölénnyel tűrte a ferihegyi szokásokat
még késést is engedélyezett talán sejtette
most lenne első kolumbuszi utam az újvilágba
én is tűrtem míg fölcsattant a tehetetlen tiszt
elbocsátó-intő szózata: “mehet, de aztán vigyázzon…!”
mire csak annyit tudtam kinyögni: “köszönöm, míg
nem leszek itthon, vigyázzanak helyettem is az országra”
erre már oldódott szegény fiú de útlevelemet
azért méla undorral gyűrögette: “tudja, nekünk szólnak,
hogy kit kell… most magát cseszteti az egyik jóakarója
nyilván tudja, miért… szóval vigyázzon meg örüljön is,
hiszen elvehettük volna például az erdélyi könyveit…”
nem szólhattam csak szégyenkeztem amikor kézenfogva
elragadott a kedves légikísérő s mint valami foglyulejtett
ritka terroristát különbusszal vitt a már csaknem guruló
repülőhöz szinte helyből szálltunk fel hogy elérjük
a zürichi csatlakozást
valahol az óceán fölött a bárgyú horrorfilm alatt
húztam először mosolyra a szám hogy lám most én is
minden szorongattatás ellenére érvényes szökésben vagyok
de tudtam közös szégyenünket sokáig fogom még cipelni
hogy a szabad világban sem lehetek szabad
októberben egy külön bőröndnyi ajándék tiltott könyvvel
jöttem vissza de akkor már az éber őrök tüntetően közömbösek
voltak csak csodálkozásomat láttamozhatták az oszlopok
mögül kellő távolságból figyelő napszemüveges pofák
mit mondjak két hónappal megint öregebbek lettünk
< vissza …nem szabad feledNI…! (Versek – 1956 láthatatlan emlékművének talapzatára) verseskötethez