Verseskötetek -

Valahai boldog följegyzés

Támadj föl már bennem, örök Húsvét!

(Vas István)

1991 megszentelt augusztusában
a sok hitetlen, kíváncsi meghívott
s a még több langyos hívő között
izzó hitűnek őt láttam ott,
őt, az esett vállú, már csoszogva
lépkedő költőt, aki a kartársaként
is tisztelt Péter-utód (iménti)
kézfogását úgy osztotta szét köztünk,
mint a megtört kenyeret,
mint aki csak erre várt,
erre a közelségre – – –
de hisz közel volt és úton is,
mert hitte a drága sebeket,
és tudta a vak ütlegek kékült helyét,
és vállalta a három
ormótlan szöget is midőn a férfikor
indázó dzsungeléből pengeként kivillant
az ész és szív iker-döntésével,
hogy eztán csak így lehet,
és így szabad haláláig minden
számolatlan pillanat – – –
és nem törődött a szorgos kövezőkkel
pedig kövécseikből összeállt
az utált monstrum (a bűnök bástyafala)
a sziklasír előtt, de az ostrom is
szünettelen volt, imák és versek, majd
sugárban ömlő versimák:
gyönyörű kísérletek az elhengerítésre.



< vissza verseskötethez