Az összes szín és bűz benne fortyog,
akárha tenger mormol s képzel maga
fölé sirályokat, kik fölvijjognak
hiányokat helyette is: az egyetlen
szürke zászló fehérült csattogása is,
halott bakák kapcái is, meg belül
gőzölgő dühök, földarabolható folyók
s egek, kitiltott tengerszemek, a
nagy közös sajt- és égbolt képtelen
blöffje is itt bugyborékol az asztal
közepére tett lombikban: ecce lombik!
csattan a sűrűszemöldökű tanár úr
szigorúan – ahogy miséző kehelyként
az osztály légterébe emeli…
és a szorgalmas tanulók riadtan
fioláikba csöpögtetik s dülledt
szemekkel figyelik, találgatják:
milyen kémhatású lehet e megváltoztat-
hatatlan lötty, ha mégis-mégis vér?!
< vissza Földi pörök verseskötethez