November 7-én 25 fő vendég érkezett az ország különböző településeiből a 3. Látóút programra. A Gergye Rezső és Gergyéné Szakály Georgina által szervezett és lebonyolított program jól sikerült, a záró szakmai megbeszélésen a vendégek elégedettségüket fejezték ki. Örültek, hogy a Nagy Gáspár Emlékházat választották a Látóút ajánlatok közül. A programban részt vett Bérbaltavár és Nagytilaj polgármestere is.
Gergyéné Szakály Georgina vallomása az őszi kertről:
Az Emlékház udvarán sétálok az aranyban, bíborban őszült leveleken.
Nekem idő kell megszeretni egy helyet, felfedezni apró kincseit, megízlelni azt a suttogást, ami a falak repedéseiben rejtezik. Évek óta figyelem a bádog teknőbe ültetett bársonyvirágok gazdagságát, a kövirózsa bujaságát, az árvácskák dércsípte ráncolódását. A csipkebogyó ág minden őszön ebben az ívben hajlik meg a kert végében.
Az utcai kapu fölé magasodó lucfenyő a nyári melegben egy legyezésnyi sóhajjal hűti a belépőt, tobozai májusban az ég felé ágaskodva, egyenes gerinccel állnak, közel az éghez, közel a Teremtőhöz. Mint ahogy állt a fiú, akinek indulását, s hazatértének lépéseit őrzi az egyre magasabbra nyúló törzs. A tobozok őszre aztán megérnek, lecsüngenek, s amikor az év évet ér, lehullanak. Január fagya tenyerére emeli, s a benne rejlő magot viszi, viszi, egyre messzebbre. Ki a kertek alá, dombokra fel, a hegyi kápolnához, aztán egy terméskő ölében, az övéi közt megpihen.
Megszerettem a helyet, a hely mesés valóságait. Megértetem a csipkebogyó őszi pirosának hűséges csordulását.
S még annyi minden bujkál az őszi levelek neszében. Hallgasd csak, de csak azt, ami rád tartozik! Hallgasd a kút mélyében eredő víz csoronkálását, hitet, reményt, s szeretetet, az életet hirdeti. Keresd a míves egyszerűséggel faragott ólajtó mögött a kukorica torzsákat. Micsoda ritmika a kimorzsolt magok helyének a sora, s a gyékény szakajtó fonásainak körös köre, s a zsákokba varrt monogram, hogy mindig hazataláljon, akkor is, ha távoli idegen malomkövek zúzták meg a beleeregetett búzaszemeket. A bagarol fényét vesztett, a lábfejnél meggyűrt csizmába már nem bújik kapca. Lóg a grádics oldalán. Megbékélve mindennel, mi élet. Húzd be a nefelejcs színűre mázolt spalettát a kamra ablakán. Tél közelít, ahogy a Márton napi liba csontból megjósolták az anyák, keresztanyák. A kopasz besztercei ágaira hópihék szállnak, s gyűlnek – gyűlnek, s a vastag dunyha bélelte álmodban fehér orgonavirágnak hiszed. Karácsony készül, de messze még a május…