A győri rendezvényről

Szavalóversennyel és képzőművészeti pályázattal tisztelgett a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Nagy Gáspár  halálának 15. évfordulójára emlékezve.  Délelőtt a Győri Egyházmegyei Könyvtár dísztermében a szavalók mérették meg magukat szakértő zsűri előtt. Délután a Triangulum Galériában a Győri Egyházmegye katolikus iskoláiban tanuló diákok részére meghirdetett képzőművészeti pályázat fővédnöke,  dr. Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke nyitotta meg a pályaművekből válogatott  „Valaki kölcsönbe vette kezedet” című tárlatot és adta át a legkiválóbb pályázóknak a díjakat.  

A Prohászka Diákdal című iskolahimnuszt is jegyző Kossuth- és József Attila-díjas alkotó költeményeit életre keltő szavalóverseny és képzőművészeti pályázat egyaránt két korcsoportban, az 5-8. évfolyam és 9-12. évfolyam számára került meghirdetésre. 
A szavalóversenyre mindkét korcsoportban három Nagy Gáspár verssel nevezhettek: a Diákdal és egy szabadon választott mű mellett az első korcsoportban a Karácsonyéji ár(v)ulás, a második korcsoportban Valaki ír a kezeddel c. verssel.
A képzőművészeti pályázatra Nagy Gáspár egy verséhez készített illusztrációval lehetett nevezni. Az első korcsoportban a Háromkirályok vagy a Látok világomra című költemény, a másodikban pedig a Hótalan a hegyek inge című vers világát idézhették meg a kreatív tanulók.

A versmondóverseny háromtagú zsűrijét dr. Lukácsi Zoltán atya, a Győri Hittudományi Főiskola korábbi rektora, Perger Gyula, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár munkatársa, valamint dr. Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház igazgatója, a Magyar Versmondók Egyesületének alelnöke alkotta.
A képzőművészeti pályamunkákat Milu Milanovich Ildikó képzőművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium tanára és Pusztai Csaba festőművész, a Győri Kovács Margit Iparművészeti Szakgimnázium művésztanára értékelte.

A délutáni ünnepi kiállítás megnyitója Thomas Morley Fantázia című fuvoladuójával vette kezdetét Kretzné Budaker Dóra tanárnő és Makó Boglárka a Prohászka-gimnázium végzős növendékének előadásában, majd a költő Karácsonyéji ár(v)ulás című megzenésített versének dallamai is felcsendültek a Prohászka-iskola felsős és gimnazista kórusának előadásában Kretzné Budaker Dóra vezetésével, gitáron közreműködött Braunsteiner Péterné és Móriné Kiss Ágota.
Nagy Csaba intézményvezető úr köszöntötte a jelenlevőket és örömét fejezte ki, hogy a vírushelyzet ellenére mindkét kategóriában rengeteg magas színvonalú és művészi pályázót értékelhettek a szakavatott zsűri tagjai. 
Dr. Veres András megyéspüspök atya saját gyermekkori élményeinek felidézésével rámutatott arra, hogy az iskolai szavalás a költészet világát nyithatja meg a fiatalság előtt, majd felidézte a nap folyamán megidézett költővel való első – akkor még csak egy vers általi- találkozását is. A főpásztor szeretettel emlékezett vissza az alkotóra, akivel a Katolikus Rádió alapítását követően munkatársi és baráti kapcsolatot is ápolt és Nagy Gáspárt költőként égbekiáltónak, emberi természetét illetően szerény, barátságos emberként jellemezte, majd átadta a legkiemelkedőbbnek választott szavalók és képzőművészeti pályázóknak a díjakat.

A szavalóverseny helyezettjei:

Általános iskola felső tagozat:
1. hely: Molnár Sára- Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Komárom
2. hely: Miklós Máté- Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
3. hely: Tóth-Prépost Petra- Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr

Középiskola:
1. hely: Fazekas Mihály Márton- Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Pannonhalma
2. hely: Somfai Borka- Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
3. hely: Frankó Gergő- Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, Győr
    Jakab Dávid- Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr

A képzőművészeti pályázat helyezettjei:

Általános iskola felső tagozat:
1. hely: Szilvágyi Borbála – 8. osztály Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
1. hely: Pongrácz Júlia – 5. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
1 hely: Herédi Lili – 8. osztály Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr
2. hely: Hardon István – 5. osztály II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Csorna
2 hely: Hateier Csepke Liza – 6. osztály Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Mosonmagyaróvár
2. hely: Lencsés Luca – 7. osztály Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Mosonmagyaróvár
3. hely: Németh Zsanna – 7. osztály Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr
3. hely: Kántor Dóra Jázmin – 7. osztály Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr

Középiskola:
1. hely: Sulyok Boglárka – 12. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
2. hely: Nagy Bogáta – 11. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
2. hely: Szabó Anna – 10. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
3. hely: Dávid Noémi – 12. osztály Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr

Különdíj:
Ölbei Alexandra – 9. osztály Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont, Győr
Völfinger Luca – 12. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr
Horváth Liza – 10. osztály Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda, Győr

A tárlat 2022. február 13-ig, minden nap 10 és 18 óra között ingyenesen látogatható az érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával, a Triangulum Galériában (Győr, Gutenberg tér 2.)

A beszámoló Nagy Mónika Rita tanárnő összefoglalója alapján készült, a fotókat Ács Tamás készítette.