Az Emlékház pajtájába meghirdetett előadást a rossz idő miatt a település kultúrházában tartották meg 2022. szeptember 16-án. Beck Zoli és Szűcs Krisztián előadásáról Gergye Rezső, a Vasvári Játékszín vezetője, egyben az est szervezője írt rövid összefoglalót, mely alább olvasható. Az előadás művészeti tanácsadója Bérczes László, a szerkesztő, dramaturg Csengey Balázs, a költő fia volt.
Baltavár Másnap
Szeptember végén „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt…” Bérbaltaváron is. Beck Zoli és Szűcs Krisztián misztikus jelenlétet zenéltek-mondtak 2022.09.16-án a kultúrház kávéházzá alakult közönségének Cseh Tamás és Csengey Dénes által írt, valamint Csengey Balázs által megtalált dalokkal. Úgy érkezett meg a két „CS” a baltavári estébe, hogy beckzolisan és szűcskrisztánosan voltak jelen.
A Nagy Gáspár szülőház pajtájába álmodták a szervezők, – a Vasvári Játékszín és a helyi önkormányzat – az estét, de a hideg idő beterelte őket. Igy is rendben volt és igazi „Pajta” hangulat alakult az est végére.
Csengey Balázs több, mint két éve ismerőse a szervező Játékszínnek, ő adta át a Tejút lovasa c. darab kéziratát, hogy ősbemutatóként előadhassák 2021-ben, amit az említett pajtában is bemutattak, hisz Nagy Gáspár kortársa és jó ismerőse volt a mai est szerzőinek is. Felhangzik általuk a „Most lenne időben…”, miként a Játékszín előadásában is. Értékrendjük és kíméletlen szókimondásuk alapján is kapcsolódnak egymáshoz. Az 1986-ban írt egyik dalban „Ugye harminc éve a nagy vizsgán, mind megbuktunk…” írja Csengey és éneklik a Másnapban, ami már rólunk maiakról szól, a mai megbukottakról. Micsoda áthallások! Micsoda kényszer nélküli aktualitások ma is! Cseh Tamás és Csengey és Nagy Gáspár nagyon hiányoztok! A szembenézésetek a valósággal, ami másoknak is követendő példa lenne. Nagyon hiányzik.
A Másnap koncert több volt koncertnél. Két ember legbelsőbb kitárulkozásával, keserédes humorral, csaknem könnyeket csaló pillanatokkal és igazságokkal ajándékozta meg az érdeklődőket.
Megtelt a kis kultúrház a helyi, zalai, soproni, győri, szombathelyi, sárvári közönséggel. Eljöttek néhányan Nagy Gáspár – a hétvégén Vasváron tartózkodó – egykori panonnhalmi osztálytársai közül, és jó ismerősként ölelték a szervezőket. Hazajöttek. Itt voltak a költő lányai. A pajta jó hívó szó. A közönség hosszan tartó értő tapssal köszönte meg az estet, amelyen közösségé tudott válni az előadókkal együtt a jelenlevők csapata.
A további hasonló rendezvények erősíteni tudják az itt született költő értékrendjére alapozva az identitást, a szülőföldhöz való ragaszkodást.
A helyiekkel összefogva a Vasvári Játékszín és a Nagy Gáspár Alapítvány hívja a Hegyhát közönségét október elsején az Emlékház udvarába Petőfi körtefája elültetésére.