Az Életünk új helyén, a Sgraffitós házban adta át a díjakat
A költő nevének “megyei fenntartására ” alapította az Életünk a Nagy Gáspár-díjat, amelyet pénteken adtak át Zalán Tibornak. A folyóirat másik díjazottja, a nívódíjas, Buji Ferenc lett.
A Sgraffitós házban nemcsak az Életünk rendezkedik be, hanem egy olyan intézet is, amely a megyei irodalmi kultuszokat kívánja ápolni Berzsenyi Dánieltől Nagy Gáspárig. Amikor felmerült, hogy az Életünk Nagy Gáspár-díjat alapít, a megyei közgyűlés is azon nyomban a kezdeményezés mellé állt.
Az emlékezésnek és a díjátadásnak a pénteki nap, május 4. kiváló alkalomként szolgált, hiszen Nagy Gáspár születésnapjára emelhették poharukat a résztvevők. Majthényi László megyei alelnök elmondta, hogy többen is szeretnék megörökíteni Nagy Gáspár szellemiségét névadással: van olyan település, amelyik a művelődési házát szeretné róla elnevezni, van olyan ötlet, amely megyei szavalóversenyt kíván létrehozni, ahol Nagy Gáspár verseit mondják, és pártolják azt a kezdeményezést, amely szeretné, hogy a bérbaltavári szülőház részese legyen a Nagy Gáspár-kultusznak, szellemi monostora legyen a vasi-zalai határvidéknek.
– Aki ismeri a lapunkat, tudja, hogy nem a talmiság, a “kurzus ” művei szoktak megjelenni nálunk. Díjainkat egy független zsűri ítéli oda, ez nagyjából a szerkesztőség tagjaiból áll – mondta Alexa Károly, az Életünk főszerkesztője, amikor a folyóirat nívódíja mellett első alkalommal átadták a Nagy Gáspárról elnevezett díjat is.
– A nívódíjat Buji Ferenc kapja, akit ritkán látni tévécsatornákon, és még a Friderikusz-show-ban sem szerepelt. Nyíregyházán él. Radikális gondolkodó, esszéket ír, a tradicionális gondolkodás továbbépítője, aki a közhelyszerű témákban is megtalálja, ami magyarázatra szorul. Az Életünk Hamvas-számában (2007/2-3.) is publikált “A görögségtől a kereszténységig ” címmel. Van egy könyve, ami pár oldalas értekezésekből áll; vizsgálja például Krisztus azon szavait, amelyeket az egyházak nem szívesen használnak, amelyek a híveket leckék elé állítják, feladatokat adnak nekik – fűzte Buji Ferenc bemutatását Alexa Károly, kiemelve továbbá, hogy a szerző “olyan keresztény gondolkodó, akinek nem sekrestyeszagú fogalmazványai vannak, hanem valóban elgondolkodtatóak “.
Buji Ferenc a köszönetnyilvánításában kiemelte, hogy különösen fontosnak látja, hogy a nívódíjat a Hamvas-tanulmányért kapta.
– Nehezen írtam róla, mert belém szervesült, belső barátom lett, akit nem szívesen tárgyiasítottam. Hamvas egész életében magáról írt, nem rosszul. Aki róla ír, összeméri magát vele. Olvasni sem szerettem róla. Szerintem csak Kemény Katalin tudott írni róla, ő rendeltetett arra, hogy egy géniusz mellé kerülve írásaival is őt szolgálja – mondta. – E tanulmány előtt csak egyvalamit követtem el vele kapcsolatban, érdekes módon az is Szombathelyhez kötődik. Épp 25 évvel ezelőtt itt voltam katona a “Hotel Garasinban “. A szabadidőmet a könyvtárban töltöttem, ott olvastam végig az életművet. Társszerkesztője voltam az Aknavető Híradó című faliújságnak, így elhelyeztem ott egy Hamvas-írást, szerencsére a tisztikarból a faliújságot senki nem olvasta.
Az esten a Nagy Gáspár-díjat (a Blaskó János szobrászművész alkotta plakettet) Zalán Tibor kapta, akinek laudációját Bokányi Péter mondta el. Arra emlékezett, ahogy Zalán húszévesen hozzászólt az irodalmi élethez “Arctalan nemzedék ” című röpiratával, ma pedig ötvenegy évesen a “Berzsenyi Hegyhátszentmártonban ” című verssel szól hozzá a létszakmai vitához. Zalán Tibor felolvasta ezt a verset (ami az Életünkben jelent meg); azzal: “Fáj és örülök, hogy Nagy Gáspárról nevezték el a díjat, amit kaptam. Ő szerkesztette az első könyvemet. Ritkán találkoztunk, de a barátom volt. Ma megint találkoztunk. Köszönöm nektek is, neki is. “
(Merklin Tímea: Vas Népe, 2007. május 8.)