III. Nagy Gáspár Labdarúgó Torna

Helyszín: Budakeszi Sporttelep

Rendező: Budakeszi Öregfiúk

Résztvevők: Gazsifalva (Bérbaltavár és Nagytilaj közös csapata), Pannonhalma, Magyar Katolikus Rádió, Kecskemét (a Forrás folyóirat és a Rajzfilmstúdió közös csapata), Budakeszi I., Budakeszi II.

1: Gazsifalva, 2: Budakeszi II. (a döntő büntetőrúgásokkal dőlt el)

Gólkirály: Andrasek Zsolt

Gazsi a pályán

Mintha önmaga sem hitte volna, hogy költő, nem akarta hozni formáját a lírikusról a romantikából itt feledett képnek. Semmilyen értelemben nem volt kócos, szelíd félmosolya egész személyiségét meghatározta. Szemüvege az irónia villanó tükre, a túlfűtött lelkiállapot lázrózsáit nem hordta orcáján, széles gesztusai nem voltak, zakói, kihajtott ingnyaka, pólói paródiája volt a kishivatalnok környezetbe belesimuló magatartásának. Fedett hangját sem a lírához elengedhetetlen áhítat fogta vissza, köznapi közvetlenségét csak erősítette beszédének soha el nem hagyott vasi hangzókat rejtő lágysága.
A verset sem akarta elemelni a földtől, inkább morzsolta a sorokat, egy-egy keményebb darabot a maga töredezettségében tartott meg, mert tudatosan bontotta a túlságosan is kézenfekvő, magától értődő formát. A vers elsősorban beszéd volt a számára, akár dalszerű alakban is, mintha mindig arra szánta volna, hogy újra kelljen olvasni, még egyszer meg kelljen kísérelni a leírt, kinyomtatott gondolatok meghódítását, s hogy soha ne legyen teljes a szépségben való feloldódás, de maradjon bennünk a vers után valami a termékeny nyugtalanságból. Ez a költészet úgy vár a sorára, hogy nélkülözhetetlensége és ekképpen maradandósága is bele van kódolva az általa csendes megátalkodottsággal sorolt (a hatalom által elhazudott) történelmi tényekbe. Ez a költői póztalanság, ez a finom töredezettség, ez a nyelvi játékossággal is oldott lelkiállapot még a mítikus magasságban lebegő, biblikus eredetű történeteket, ha úgy tetszik Istent is testillatú közelségbe hozta az emberhez, eredendően természetessé érlelte a lírát, elfogadhatóvá tette az elfogadhatatlant, az örökléthez úgy látszik mégiscsak nélkülözhetetlen elmúlást is.

Ha Gazsi sántikálva vágott neki egy-egy kezdődő hétnek, akkor az előtte való hétvége nem a verslábakról, hanem a Budakeszi pályán is föllelhető „aranylábú fiúkról” szólt. Gazsit nem is kellett kérdezni, mondta magától, hogy: csak egy kis izomhúzódás, focizás közben szereztem, nem is értem, az én koromban miért nem tudom már abbahagyni.

Hát, barátaim! Egészen biztosak lehetünk benne, hogy Ő azon a minden nap frissen fölfestett égi pályán is a felé tartó labdát figyeli.

Hajrá Gazsi! Csak a játékra figyelj!

(Antall István)