A teremtő én kalandja
Mi kell ahhoz, hogy valaki egyéniség legyen? A Hold és a Nap állása – Keresztes Dóra művészetétől nem idegen a két motívum –, a ceruza, a linóleumot metsző kés, a festőecset szabadságtánca? A körforgás őrülete, amikor a képzelet körhintáján forgó alakok – emberek, állatok, tárgyak, mesefigurák, szüzek és markotányos nők, huszárok és dévaj semmirekellők, angyalok és ördögök, föltámadtak és föltámadásra várók – egyszerre az élet szépségét, a betlehemi jászol igazságát éneklik? (Ez utóbbit illetően gondoljunk csak Nagy Gáspár Amíg fölragyog a jászol című könyvének illusztrációira.)
Ez is, természetesen. Meg szakmai alázat, megszállottság. A néző, mert művészünk kiváló animációs filmrendező is, és az olvasó megbecsülése. Olyan képvilág – mindegy, hogy plakátról, illusztrációról, festményről, színházi látványtervről, vagy filmről van-e szó –, amelyből a teremtő én összes jó tulajdonsága kiviláglik. Gyermek- és hazaszeretete, briliáns képzelőereje, technikai virtuozitása. Nem beszélve az egész világirodalmat behálózó, az északi népek meséitől Villon vagabund rusztikusságáig húzódó műveltségélmény fontosságáról. Ideértve a tündéri magyar népmeséket, és – nem utolsósorban – költőink (többek közt Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Kormos István, Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor, Buda Ferenc) vibráló, a gyermeket is felnőttnek tekintő káprázatos magyar nyelvét.
Ebbe a világba álmodta bele magát Keresztes Dóra, s ezen a tengeren indította útnak képzőművészeti látomásainak hajóját. A jó szelet, kiküzdvén magának a senkivel sem összetéveszthető grafikanyelvet, a saját tehetsége adta. Hajlékonyan tömör, jobbára vaskosan egyedi alakjaiban benne az egész világmindenség. Persze van különbség – hogyne volna – a kazettás festmények (az egyik fókuszában a Kisjézus születése), a szálkás rézkarcok (Villon-parafrázis), a Pantha rhei akril-vászon sorozat organikusan konstruktív hullámtánca és a Parasztdekameron pikánsan jóízű szerelem-bújócskái között. Ám mindőjüket egy világra kitárt lélek mozgatja – szakrális figyelemmel, vagabund ítélkezéssel, filozofikus beleérzéssel és nem kevés humorral.
Nagyon sokszor a felnőttben a gyermek álmodik, s a gyermekben a felnőtt. Innen a Keresztes Dóra-művek kikezdhetetlen ötletessége, világhumora, mindenre kiterjedő tisztasága. Avval, hogy minden pördül, mozog, mozgatja a világmindenséget. Szinte mindegy, hogy mit látunk, vagy mit hallunk – az Eszterlánc című animációs remekben például az “Ess, eső, ess” és a “Süss fel Nap” vékony gyerekkórusa szinte az égig nyújtózik –, a meseigazságok élvezőivé válunk. Egyszer szembenézünk a világítóan vallató sámán-szemmel (Garabonciák), másszor azzal gazdagodunk, hogy kalandozhatunk – a művész kifejezőereje erre inspirál – Weöres Holdbéli csónakosával.
Hát persze, hogy távolról érezni, sugallatos érzékenységgel, a mesterek hatását: Kass János precíz vonalkódjának, Gyulai Líviusz vagabund játékosságának-humorának és Szabados Árpád fél-figurális, fél-absztrakt űri lényeinek üzenetét. Keresztes Dóra ezt formálta mássá, belefeledkezvén a virtuóz technika meseigazságába, teljesen egyéni életművet építve. Néprajz ihletésű valóságkozmoszt. Ezért is érdemesült arra, hogy a korábbi Ferenczy Noémi-díj és a Balázs Béla-díj után, szíve fölé emelhesse a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díjat is.
Szakolczay Lajos
Elhangzott Bérbaltaváron a Nagy Gáspár Emlékházban 2017. május 6-án a Nagy Gáspár Irodalmi és Művészeti Díj átadásán